Léteznek-e számok

A kérdésem talán meglepőnek tűnhet. A válasz lehetne egy egyszerű igen.
Felteszem pontosabban: létezik a természetben olyan amit mi számnak nevezünk? Mi  emberek találtuk volna ki őket?

Kezdet és vég

Semmi sem kezdődik, és
Semminek sincs vége.
Nem vagyunk újra, meg újra ugyanott.
A Semmi sincs.

Crimson Glory - Dream Dancer

 A Crimson Glory tizenéves korom óta az egyik kedvencem. Ez a dal már 1988-ban megjelent  maxin Japánban (FEMS) és Hollandiában Roadrunner) is, továbbá szerepelt egyes Lonely kislemezek B-oldalán is, majd 2008-ban a Metal Mind Productions feltette a debütáló lemez újrakiadásának bónuszként. Én mégis csak pár hete fedeztem fel itt a Youtube-on. Igazi gyöngyszemet hallhattam, nagy meglepetés volt!
A zenekar legjobb számait idéző kezdés. A lassú felvezetésben Midnight kimért éneke roppant izlésesen szólal meg a kísérteties atmoszférában. Az "Am I dreaming?" suttogása, majd a következő sorok kitartott "dancing"-je és "burns"-e jól mutatja miért pótolhatatlan hang ő. Ilyen hangszínt nem lehet utánozni. Végig erőteljesen szólal meg, még a végtelenül fájdalmas "below" szónál is, mégsem erőből énekel.
A dal az első verszak után begyorsul, ami nem a Lonely-hoz hasonló rimusváltás, itt egységesebb marad annak felépítése, vezetése. Minden bizonnyal az akusztikus gitár visszatérése az első refrén után sokat segít ezen. A ritmusszekció összetett munkát végez.
A 2/3-ánál előtörő gitárszoló feledteti a szám hosszúságához képest rövid dalszöveget, melyet az egyetlen negatívumként említenék. A lehalkuló befejezés jó választás a lezárásra.
Az elmúlt 20-25 évben a Transcendence című számuk volt a kedvencem, most e mellé szorosan felzárkózik a Dream Dancer is.

(Megjegyzem az 1988-as maxira felkerült Lost Reflection remix változata nem nyerte el tetszésem.)

Újra álom

Ma éjszaka újra vele álmodtam.
Ezúttal sokkal határozottabban érkeztem hozzá, türelmetlenül közeledtem felé. A bejárati ajtóig jutottam el, ott kissé meglepődve, mégis hétköznapian fogadott. Alakja a fénykorára emlékeztetett, soha nem látott ruhát viselt, mégis összetéveszthetetlen volt. Az korábbi álmoktól eltérően ezúttal vélhetően egyedül tartózkodott otthon.
A korábbiakból tanulva (látszólag tanulva) megkíséreltem végre megérinteni. Egy pillanatra sikerült is talán, ám ekkor hirtelen felébredtem. Mivel gyorsan visszaaludni már nem tudtam, így álmom elszállt. Talán hosszú időre; sajnálnám mivel ez maradt az egyetlen visszatérő álmom.

Két álom

Ma éjszaka két teljesen elkülönülő álmom volt. Mindkettő visszatérő.
Az egyikben az aktivitási igényem, önazonosságom volt jelen. A másikban visszanyúltam a múltban elveszett boldogsághoz, elfogadáshoz. Az elsőnél is sikerült megélnem a történéseket, de utóbbinál még aktívan befolyásolni is akartam azt.
-Kellemes idő volt, futottam egy ismeretlen helyen. Hegyvidéken. Ahogy egyre magasabbra értem a könnyű emelkedőn a még mindig nem hideg időben láttam havas lett az út, le is nyúltam meglepetésemben. Érezni akartam hidegségét, számhoz nyújtottam. A futás jól ment, élénken, egészségesen mozogtam. Erősnek éreztem magam.
-A nagymamám házában voltam. A ház tele volt élettel. Ott volt a régi család egy része: a nagyszülők és unkokák, de nem láttam pontosan őket. A teraszon ettek éppen; kicsit később  a házba találtam nagam, halottam újra mama hangját, elkezdtem hangosan szólítgatni, kerestem őt hol van. Bementem a hálószobába, láttam az ágy üresen állt, de nem volt bevetve. Ekkor a másik szobán keresztül indultam ki a terszra, meg akartam érinteni őt, úgy mint még álmomban sohasem. A követkető foszlánynál az egyik ajtónál álltam éppen a kijárat felé tartva. Kétségbe vontam álmom valódiságát, érezni akartam a tárgyakat. Ekkor megfogtam az ajtó üvegét, de nem volt erős az inger. Elkezdtem ütögetni azt, akkor már valóságosnak gondoltam az álombéli fizikai környezetem. Felébredtem.

Sok minden. Auster, csillagászat.

Mostanában sok minden kavarog a fejemben.
Elkezdtem beleásni magam Paul Auster műveibe. Két kötetet, majd két kisregényt elolvastam a New York trilógiából. A személyiségét végig nagyon közelinek éreztem magamhoz.
Egyes részeknél úgy láttam szándékosan visszafogja magát az író, és nem fejti ki a cselekményt teljes mértékben, ettől kialakult bennem egy hiány állapot. Mivel ez többször visszatér, így egyfajta frusztráló hullámzás érzetét kelti bennem az olvasásuk.
Nagyra becsülöm műveltségét, melyet bátorságával, szorgalmával szerzett meg, részben párizsi évei alatt. Kevés író van akit újra és újra előveszek, és az ismétlések során is rá tudok csodálkozni soraira, ő ilyen. Írógéppel ír, de fent van Facebookon, micsoda ellentmondás!
Újabb regényeit még nem ismerem, így biztos vagyok benne kapcsolatom vele tartós lesz.
Kezembe került közben néhány csillagászati könyv, ebből kettő rendkívül izgalmasnak ígérkezett. Félre is tettem átmenetileg a többi olvasmányt.
Az "Egyedül vagyunk!" olvasása közben arra gondoltam, de jót fognak ezen a könyvön röhögni 100 év múlva, pedig remek írásról van szó, ami már szinte túlzottan közérthető, de szakmailag alapos. A "Galaxisok könyve" még várat magára.
Közben elkezdtem emberileg tudatosan építketkezni, de erről inkább máskor.

Otthon

A fák, a kuszaság, a rendezetlen sokféleség az igazi otthonunk.