Otthon

A fák, a kuszaság, a rendezetlen sokféleség az igazi otthonunk.

Párbeszéd a költővel

-Olvastam a versesköteted. Az volt az érzésem valamit elvesztettél gyermekkorod után, valamit, amit később sem találtál meg.
- Mindannyian elveszítettünk valamit - válaszolta, ezzel igazolta állításom.
- Én nem, sőt talán még meg sem találtam...
- Ezt, azaz amire te gondolsz, nem megtalálni kellett, ez csak úgy volt.

Egyszerű-bonyolult

Néha mindent egyszerűnek látok, néha - ez van többségben - mindent bonyolultnak.
Bekapcsolja az ember a TV-t, megnéz egy jazz koncertet Kurt Ellinggel, csak egy (azaz három) gombnyomás, de mennyi dolog vezetett ehhez a szinte teljesen véletlen eseményhez. Majdnem elaludtam a Különvéleményen, de csak eljutottam a végéig, majd váltogattam a távkapcsolóval. Továbbléptem, aztán valamiért mégis vissza. Éppen a House is Not a Home-ot énekelte, amit kedvelek, bár alig ismertem fel vele. A háttérben most is ez az előadás megy. Miközben erről kezdtem írni deja vum lett. Vajon az lett volna, akkor is, ha mást nézek?
Sok kérdés merül fel bennem máskor is, több, mint kellene.
Egyszerűbb lenne néha csak létezni. Ki kellene kapcsolnom többször. Ez mostananában csak futás közben sikerül, akkor sem folyamatosan. Ha működnének a dolgaim talán nem lenne ez.

Számok

A mai napon 36 éves lettem. Mintegy 13140 napot éltem eddig, nem számítva a szökőnapokat, azzal még mintegy tízzel többet. Mennyi van még hátra nem tudom, de tudok néhány számot ami mérhető, ami jellemző rám, de mennyire fontosak ezek a számok?
175 cm, 62 kg, 42-es cipő, 43-as pulzus, 120/70 vérnyomás.
Ha sietek gyalogolva 65-öt lépek percenként, ha nem alig 50-et, futva 300 m-en 50 mp is elég. Egy arasz nekem pont 20 cm. 29 fog, pedig megvan mind.
Mennyit vert a szívem eddig? Csak 60-al szoroza is többet egy milliárdnál. Mennyi hajszálam nőtt eddig, vagy ennek mennyi lenne a hossza? Nem tudhatom, megbecsülni sem érdemes talán, de lehet elérne a Holdig, és egy hangya elindulhatna a nagy kalandra szkafanderében.
Beszélhetnék még körmökről, vérről, vagy mennyi vizet ittam meg, de mit is számítanak ezek amíg nem vagyunk a műtőasztalon, vagy a cipőboltban.
Mindent számokkal mérünk. Tudjuk hány atom van egy liter vízben, de csak akkor annyi, ha bizonyos nagyságú a nyomás, a hőmérséklet, a szennyezőanyagról jobb eltekinteni, vagy maradjunk a nagyon életszerű desztillált víznél. Tudjuk milyen messze van a Nap, úgy általában, azaz átlagosan, sőt tudjuk mekkora a tömege, és hány fokos a felszíne, igen persze.
Sok mindent nem tudunk azonban ami nem mérhető számokkal. Ezek a dolgok most jobban érdekelnek a 36-os számnál.

Gondolataink belső kritikája

Ma éjszaka megint megébredtem négy óra körül. Az előző este nézett filmek kritikái kavarogtak a fejemben.
A Millió dolláros bébit néztem meg, majd A felejtés bérébe kezdtem bele. Az előbb említettet már régóta meg kellett volna néznem, a John Woo filmet jobb lett volna félig sem.
Eastwoodot gyerekkorom óta nem kedvelem mint színészt. Hilary Swank és Morgan Freeman bőven elvitte a filmet, bár sem a forgatókönyv, sem a rendezés nem tetszett igazán. Az film csúcspontja számomra az a jelenet volt, amikor kiütötték a bokszolónőt. Nagyon határosra sikerült mind az operatőri, mind a vágómunka miatt.
A másik film három főszereplőjének sikerült összeválogatni a számomra legunszimpatikusabb hollywoodi színészeket. Már csak Kevin Bacon hiányzott a sorból. Ben Affleck hozta szokásos kiábrándító formáját.
Elgondolkoztam milyen könnyű kritizálni egy látható, hallható vagy éppen olvasható kész művet, de milyen nehéz a saját, még le nem jegyzett gondolatunkban eligazodni. Könnyen kritizálunk egy bizonyos jelenetet, egy mozzanatot, a forgatókönyv zagyvaságát, vagy véletlenül bennmaradt bakit, ha már készen van. (Izgalmas lenne néha visszanézni milyen okok vezettek el ezekhez a hibákhoz.)
Gondolatainknak nincsenek kritikusai rajtunk kívül, nekünk magunknak kell rendet tenni bennük. Ez talán sokkal nehezebb feladat mások bírálatánál.

Végtelen

Miért olyan nehéz elfogadni a határokat? Talán, mert magunkban a végtelenséget érezzük?
Képzeletünk szabad lehet, de a korlátok még legvadabb álmainkat is megkötik. Itt nem csak saját, személyiségünkből adódó korlátainkra gondolok, hanem a fizikai világunkéra is.
Többször hallhatunk elképesztőnek gondolt álmokról szóló történeteket, pedig ezek nagyon is hétköznapiak, földiek, emberiek, csak olykor el sem tudjuk képzelni honnan jönnek.
Életünk előre halad egy adott, de számunkra ismeretlen időpont felé, amikor talán véget ér ez a végtelenség bennünk. A hétköznapokban ez mégsem lehet szempont.
Nem gondolhatunk erre igazából lefekvéskor sem komolyan, ébredéskor különösen nem. Az elalvás pillanata ismeretlen számunkra, csak ébredéskor tudjuk elaludtunk. Ébredéskor pedig úgy érezzük nem csak folytatódik, hanem kicsit mindig újra is kezdődik valami.
Ha nem lennének álmaink nehezebben érzékelnénk az elalvás és felkelés közben eltelt időt.
A legtöbbünk a hálószobában folyton szem előtt lévő órák alapján becsüli meg ezt az időtartamot. Ez így van rendjén, de napjainkon túl életünket ne így éljük, ne egy képzeletbeli óra útmutatása alapján.

Első bejegyzés

Ma nem mentem el a budapesti Fates Warning koncertre, egyedül nem volt kedvem hozzá, pedig az új album jól sikerült, bánni fogom.
Mostanában nem sok film, vagy zene köt le. Próbálkoztam több mindennel, régi és új dolgokkal is. Újra néztem két Almodóvar filmet, a Beszélj hozzát (főleg a végét), és a Bőr amelyben éleket. Ezekkel még elvoltam, de újrainduló két sorozat nem győzött meg. Hatalmas promót kaptak a neten keresztül is. Az American Horror Story túl sokat akart bezsúfolni az első részbe, nekem emiatt kapkodónak tűnt. A Walking dead meg egy kliségyűjtemény lett, ráadásul gyenge digitális effektekkel volt teletűzdelve. Az üzlet tetejéről lezuhanó testek lehet nem tűntek rossznak a forgatókönyvben, a végeredmény már szinte vicces lett.
Próbálkoztam még a Berlin felett az éggel is, melyben egy nagyszerű mondatot sikerült elkapnom: "Amikor a gyermek gyermek volt el sem tudta képzelni a semmit, ma pedig retteg tőle". Ezt sem tudtam sokáig nézni. Végigszenvedtem a Fogságbant (Prisoners) angolul...
A régi zenéim nem műkönek, csak Katie Melua marad az újak közül, bár itt fennáll a rongyosra hallgatás veszélye. Szerencsére itt az új albuma.
Hétfőn félretettem minden aktuálisan olvasott könyvemet. Találtam a könyvtárban az új könyvek között egy kötetet: Univerzumok könyve. A Talentum Tudományos Könyvtár sorozatban jelent meg. Bár mostanában ugyan kissé felhagytam a kozmológiai tanulmányokkal, ez most új lendületet adhat. A korábban elkezdett műveket még ott őrizgetem a titkos polcomon a munkahelyen.